Megnevettet és lefáraszt - ez a viccek kuriózuma, a favicc!!
Én mondom Neked, ez a legtutibb anyag, amit kínálhat neked a viccszakma! - Persze ha van érzéked hozzá. A favicc más, mint a többi vicc: a szójátékok és helyzetkomikumok melegágya!
Az www.faviccek.hu oldalon megjelent Puzsér Róbert fotójával egy "vicc". Ennek kapcsán kérném, hogy tájékoztassanak, hogy a felhasznált fotót milyen jogi formában használták fel, illetve kitől kaptak engedélyt a felhasználásra. A fotót én készítettem, ennek szerzői és megjelenési joga nálam van. Kérném az ügy sürgős kivizsgálását, ellenkező esetben jogi lépéseket kezdeményezek az oldallal szemben! takacs.jozsef@pfla.hu
Antal Imre személyével és fanyar humorával egy igazi kultikus műsort teremtett, ami nézők millióit szögözte a képernyők elé, már a rendszerváltás előtti televíziós időkben is.
Antal Imre karrierjét zongoraművészként kezdte, több rangos nemzetközi díjat is megnyert. Aztán egyszer be kellett ugrania egy hiányzó műsorvezető helyére, és annyira sikeres lett, hogy rögtön állandó szerepet is kapott. Egy ideig párhuzamosan csinálta a két életpályát, majd keze megbetegedése után már csak a televízió maradt.
Ekkor indította útjára - 1980-ban - az MTV a Szeszélyes Évszakokat. Számtalan híres színész megfordult benne, és rajta keresztül ismerhette meg a magyar közönség Benny Hill-t is.
A műsor közel három évtizede alatt, nem kis sikereket könyvelhetett el magának: tíz évvel ezelőtt, a kereskedelmi televíziózás elindulása után is képes volt a nézettségi lista második helyére tenni a Magyar Televíziót, éppen csak lemaradva a győztestől.