Megnevettet és lefáraszt - ez a viccek kuriózuma, a favicc!
Én mondom Neked, ez a legtutibb anyag, amit kínálhat neked a viccszakma! - Persze ha van érzéked hozzá. A favicc más, mint a többi vicc: a szójátékok és helyzetkomikumok melegágya!
Az afrikai dzsungelben eltéved a tudóscsoport egyik tagja. Hosszas bolyongás után kannibálokba botlik:
- Elnézést, nem látták véletlenül a kollégáimat?
- De igen, velük már több ízben is találkoztunk!
1955. augusztus 9-én született Budapesten. Tízéves korától három évig hegedülni tanult. 1971-től már gitárórákra járt egy magántanárhoz két évig. Ezután autodidaktaként fejlesztette zenei ismereteit. 1981-ben Bornai Tiborral és Márton Andrással megalapította a KFT együttest, amely azóta is működik. Első nagyobb sikerüket a Táncdalfesztiválon aratták Bábu vagy c. dalukkal, melyet az tett különlegessé, hogy előadása közben a zenekar tagjai különös fehér maszkot viseltek. 1986-ban volt első önálló fellépése Budapesten a Török Pál utcai Pinceszínházban (ma Piccolo Színház), amely nagyrészt Laár abszurd verseire épült, és amelyhez később Dolák-Saly Róbert is csatlakozott, s még ugyanezen évben megalakult a L’art pour l’art Társulat, akkor még Laár pour Laár Társulat névvel (szójátékként Laár András nevére). 1987-ben tértek át a mai írásmódra. Az ezt követő években színházi estjeik sikeresek voltak. A Társulat színházi televíziós műsoraiban legismertebb karaktere Besenyő István, aki ízig-vérig magyar, mindenen kötekedő és mindenben értelmet kereső ember. Legismertebb kifejezése, melyet gyakorta használ: Nooormális?! Egyéb gyakori karakterei: Tompika, a Költő.
1987-ben a KFT feloszlott, 1991-ben, 1996-ban és 1997-ben azonban mégis adtak egy-egy koncertet. (Az 1996-os koncert felvétele megjelent CD-n és videó-kazettán is Bál az Interneten címmel.) 1999-es újraegyesülésük óta három nagylemezt jelentettek meg. 1990-ben elvégezte a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézet buddhista pap-képző szemináriumát, majd 1993-ig buddhista filozófiát tanított a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.